...ott-ott a bokor aljánál...látod? ott a fűben. milyen kicsi...és színes...mint egy nagyobbacska pillangó. hogy fél...szegény. nagy, gomb szemekkel, kicsi hártyás-fényű szárnyacskáit rebegteti. bár minden ilyen egyszerűen könnyed és nemesen szép volna...
...de az ember mindig hálóval jön. mindig magának akarja és rombol, egyre csak rombol...széttöri az álmokat, nem hisz a gyerekeknek...pedig a kicsik még értik a meselényeket, látják őket...ők még tisztán, ártatalanul tudnak hinni...mi meg...képtelenek vagyunk rá. amiből nem lehet pénzt csinálni, az már nem is érdekel...az már le sem köt...elmegyünk minden mellett ami csak azért van, hogy szép legyen és örömünk leljük benne mindenféle haszon és önnön kapzsiság nélkül.
vajon meddig lehet ezt így folytatni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése