nekem a lámpást, kérlek...

úgy leírnálak...de nem tudom, hogyan kell. hogy lehetne kéz és láb, akombákomból ember. érző szemű, hatalomhangú, bántani- szeretni képes...mondd, hogy lehet leírni téged, mitől leszek képes? mitől leszünk jók és rosszak? mi tesz minket mássá? nem hinném, hogy külső, a színes, hiú, tetszeni vágyás. miért gondoljuk ezt vagy azt és ő miért nem gondol arra? miért hisszük, hogy jobb a jobb és miért húzunk balra? miért van csak fekete, de mióta sáros a fehér? s miért engedjük el azt a kezet, ami minket végre elér? szavak milliárdjait nem mondjuk ki soha és verjünk fejünket a falba, szidjuk a mást, hogy ostoba...miért? miért vagy más és miért nem tudom mindezt? miért nem hisszük, hogy lehet és miért nézzük, mint egy filmet, hogy lepereg ...a meló-dráma...éji lámpás minden szavunk...szívbe gázolunk térdig napról napra és csak fáj...és összefirkáljuk a lelkünk falát, hogy már ablak sem látszik csak nagy vörös betűk...mik potyognak szerteszét...