én leszek a mosoly, a mosolyod, ha kell. és magammal viszlek oda, hova gondolatod nem visz el. és kezedbe adom a lángot, a végtelent, a szépet. cserébe semmit, de semmit sohasem kérek. te leszel a törtfény kora reggel a tájon, éjféli békanóta, csendszagú álom. nyár leszek és fickás hirdetőtábla, rajta egy cetli: "legyen valaki párja!" szavakba csavart cseppnyi félelem, remegő- néma szózat, mit te nem vettél észre, s én nem bolygatom a múltat. nem mondom, hogy kellesz, mert nem hiszem, hogy lehet, de éjbe tört lámpafényben keresem a kezed...a hangod, az ajkad, s mi egyéb, mi hozzád tartozik, a lelked, érzed, a tiéd... hisz' mi csak összegyűrjük a szót és rózsát hajtunk belőle, de átnyújtani nem tudjuk, nincs kinek tervezni előre. élni sincs kinek, csak magamnak tehetem a szépet, átgépelek egy karaktert, áthúzok egy képet. rommá töröm magam, hát legyek valaki más. hátha az majd kell, hátha az még lehet kihívás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése