tópart hullámok löködnek most idebenn...s túl hosszúak a pillanatok, hogy röviden írhassam le a walzert járó gondolatokat...réten..térben..bennem...mezítláb láblógatások érzete költözött a napba tegnapok nyomán és értetlen közönyösség szállt tova az ablakokon át, ahogy a kiüresítő és újra- újra feltöltő melódiák rajzoltak ábrákat a könyvlapos falára a megnemismételhetőnek...és csendbe szorult a jóság és bölcsesség kicsiny virága...
...belebújtam az érzetekbe ma...színes volt és üres, ahogy lépdeltem a nem- megynyugvás rovátkáiban...ős jeleket rajzoltak homlokom ráncai a csípős május rakoncátlan reggelében... nem ahgyott el a tegnapi szentség, áldás...kicsiny létem hófehér lapjaiba burkoóztam, mint fázó madarak a nyár jege felett... érthetetlen semmiség az üresség érzete, melyből menekülni kényszerülök nap nap után... egyetlen perc megnyugvásomért áldom kezét szívét színét az óriásnak...
1 megjegyzés:
Ugye milyen melegszívűek az óriások?
Megjegyzés küldése