tologató.

az emberekben rendszerint csalódom. mostanában a normálisnak hitt emberekben is, s azok, akikről hittem: szépen tisztességben zártuk le közös múltunkat és dobtuk el a kulcsot, hogy sohatöbbé, nos...kiderül, hogy a legnagyobb árulók. le kéne, hogy húzzon, de csupán az önérzetemet sérti és szívesen löknék oda egy "rohadj meg!"-et úgy utoljára, aztán rájövök, hogy már megtettem. már nevettem azon, hogy milyen béna, szánalmas és hogy fölényes győzelmet arattam egy újabb féreg felett, aki összetörte a szívemet. vajon az emberek mind ilyen sértéskupacok? nem hiszem el, hogy nincs a legrovarlelkűbb mezítlábas angyalnak is legalább egy olyan momentum az életében, amit ha felemlegetnek, ne hallgatna el, törlődne le a mosoly az arcáról és ne zuhannának rá akár csak egy pillanatra is az emlékezés tonnái...ez hihetetlen. én sem akadok fenn, én is továbblépek, csak néha eszembe jut és fáj...tanultam belőlük. mindből. egytől egyig.
...most útkeresés van. önkeresés. átgondolás. vágyak. túlzottan utálom az embereket. de tényleg...kifejezetten idegesítenek. ami azt jelenti, hogy magammal is bajom van. meg persze az emberekkel is mert kis szánalmas férgek, önzőek, undorítóak, mocskosak, nem ismerik a tolerancia és a szeretet leghalványabb verzióját sem. az a múltkori vonatút...aztán tegnap újváros...okádni tudnék már attól, hogy ki kell mennem az utcára. őszintén kell kimondanom? jelenleg utálok itt élni. utálom, hogy képmutató kapcsolatok vesznek körül, üres emberek, akik a semmiről locsognak...tisztelet a kivételeknek...minden csak hierarchia meg harc. undorítanak a mostani tizenévesek és a saját korosztályomat is messze lesajnálom..."iszik mert főiskolás"..hűű...de menő...szánalmas világban élünk és úgy őszintén még így várják el, hogy legyünk pozitívak?? én tudom mit akarok, el is érem, de hogy nem ebben az állítólagos magyar demokráciában az is biztos...és, hogy őszinte legyek, kevés ember fog hiányozni, ha egyszer végre elmegyek. hiszen én sem hiányzom szinte senkinek. gyakorta érzem azt, hogy olyan mindegy a létem már megint. a régi állítólagos barátaim meg sem akarnak ismerni és...őszintén szólva nincs legjobb barátom. sőt..úgy őszintén azt sem tudom, hogy valódi barátokkal bírok-e...érdekes ez a mai világ...de erről már beszéltünk...a kapcsolatok felszakadnak, elhaladunk egymás mellett...nincs kapcsolat...nincs...nincs...