Az ideális európai televízió, avagy a „Senki sem nézi, mégis mindenki tudja.” elmélet

„Én nem nézek tévét!” Ezt már számtalanszor hallottam, a milliónyi „nem tévézek” közül mégis oly’ sokan szakértők a talk show-k, jobb esetben a természetfilmek számos formájában. Tehát mégis egy óriási információs csatornáról beszélünk! De miért van ez a tévé-tagadás? Mert ciki. Mert a tévé manapság (legalábbis hazánkban) egyet jelent a bulvár, a kereskedelmi dömping és a tucat filmek fogalmával. S tudjátok mi a legszomorúbb? Hogy a leendő szakembereknek is ezt tanítják. Sajtóterméket és média TERMÉKET állítasz elő, nem kulturális műsort, koncert beszámolót vagy gyerekműsort. (Utóbbiról megjegyezném, hogy Levente Péter Égből pottyan meséi és Halász Judit ténykedése óta nem született jelentősebb előrelépés ebben a témában.) Summa summárum: ciki tévét nézni, mégis csináljuk. Mert olcsó, mert ott van előttünk, mert a digitális 70, 100, 150…1500 csatorna közül reméljük, hogy legalább egy nézhető akad. Az emberek többsége inkább kapcsolja be a tévét, mint olvas: ez a tény alapozta meg anno, hogy a híres magyar és külföldi regényeket megfilmesítsék. S bár én magyar példákat hozok, ez a tendencia nemzetközi. Itt jön a nagy kérdés: miért ne lehetne a kettőt ötvözni? Miért ne lehetne a televízió az, aminek szánták: kultúra-szállító, oktatási és szórakoztató eszköz. (Vagy eszköz helyett lehet TERMÉK, hogy a média szakik nyugodtan tudjanak aludni.)
Az én televízióm többet tudatna az Európai Unióról, az általa elérhető lehetőségekről, a benne rejlő számos kultúráról, emberről, egyénről, sorsról. Biztos közszolgálati lenne, mert a kulturális műsorokban, a kiállítás és koncert beszámolókban, az alternatív turisztikai lehetőségek bemutatásában nincs üzlet. Állítólag. Lenne „Iskola Tévé”, mint régen és bizonyosan nagyon ZÖLD lenne. Viccet félre téve én nagy hangsúlyt fektetnék a környezettudatosságra nevelésre, az ezzel kapcsolatos tájékoztatásra. Lenne híradó, mint mindenütt, lenne politika és közélet, mert rólunk szól, ránk tartozik. De csak módjával. A gyerekműsorok igazi gyerekműsorok lennének, nem rajzFILMek, amikre reggel 7 órakor ki kell tenni a „tizenkettes karikát”. Nekem „fiatal” televízióm lenne, ami nem azt jelenti, hogy egy ötven éves számára élvezhetetlen. Sőt. Egészen pontosan tudom, hogy multikulturálissá tenném, megcélozva az érdeklődő, a világ dolgaira, az újra nyitott közönségrétegeket. Most leírtam az m1 csatornát. Majdnem. Ők igyekeznek ilyennek lenni, de valahogy mindig félresikerül. Alacsony nézettség, rossz időpontokban sugárzott jó műsorok, s még sorolhatnám. Felteszed a kérdést, hogy ezt alapul véve az én nézettségem nem lenne alacsony? Én pedig visszakérdezek: az MR2- Petőfi Rádió hallgatottsága alacsony? Pedig az is „alter”…