vízből katicát

sejtelmes dolog a kommunikáció. hatalma van és egyúttal, mint minden hatalmasság, alattvalókat gyűjt. szerencsémre nem rég, akaratomon kívül szabadságharcot hirdettem a kommunikáció ellen azzal, hogy elromlott a telefonom. mennyei érzés. de komolyan. kiszakadni a rohanó, állandó zakatolásból. a mocsokból a sok felesleges szóból. s bizony pénztárca kímélésnek sem utolsó. sajnos tudom, véget kell mind ennek vetnem nem sokára, de amíg tehetem, élvezem a dolgot. aki akar, így is elér, s én is elérem. megvan újra a levélvárás öröme- izgalma. újfent értelmet nyertek a megfogalmazás, a szép, kerek mondatok, a megválogatott szavak. az átgondolás. írásban mindannyian érezzük a szavak súlyát, hiszen látni sokkal nyomasztóbb. mint mikor valaki felindulásból öl, majd csak meredten bámulja önnön véres kezét, a tetemet és nyakába zuhan a mázsás tudat, hogy mit is tett. ilyen az írás is. látod, mit teszel, mit mondasz, elvégre szavakkal ölni lehet. nemzeteket leigázni, életet lehelni egy haldoklóba, szivárványszíneket festeni a poros házfalakra. ritka ajándék a szó. az igazán szép szó. s valódi fegyver, ha rosszul bánnak vele. furcsa, hogy írásban kevesebbet vádaskodunk, veszekszünk vagy vádlunk. csupán a legkritikusabb, legvégső esetekben folyamodunk levélformához ilyenkor. mert írni fáj, ha bánt a szó. az is sérül, aki leírja, s az is, akinek szánták.
...így hát fogadd meg jó tanácsom: ne rohanj. állj meg és fejezd ki rendesen mindazt, amit érzel. használj jelzőket, alanyt állítmányt...légy te egy hatalmas mese elmondója. meséld el a világodat. s hogy miért írd le? mert a hangot elfújja a szél, s nem ér el azokhoz, akikhez szólnia kéne.