forgolódva, zagyvákat látva, takarót ledobva kel fel a reggel és motozással köhinti oda, hogy dolgod van. felülsz, s képedbe tolakszik a tegnap lomha folytatása azzal a sok zajjal, karral-lábbal amikre érzed, semmi szükséged. üresség jár át ahogy lassan botorkálsz kifelé, s az elhúzott függöny-fény pofon vág. szürke világ sárga fényben, füst, fehér-sáros lendület suhan odalent szemellenzővel, szitkozódva. szépjóreggelt. hogy velem mi van? néha soknak érzem a káoszt, de belehalnék, ha nem halhatnék bele nap-nap után az életembe. ha nem hülyézném le magam, nem rohannék, nem kóstolnék nyugtalan perceket, csendes fények közepette. s utálnám ha nem lenne ellentét, ezüsttálcán világomat romboló kritikus, bosszantó, inspiráló erő...utálnám, ha nem törne össze, ha nem dobna sarokba, mint holmi megunt játékot...utálnám, ha más volna, mint amilyen.
